Mikulás Kupa vasárnap, megnyitó pénteken - NAGY BEJELENTÉSSEL!

DVSC bokszklub és az Észak-alföldi Tornádó Ökölvívó Régiószervezésében december 3-ánVASÁRNAP 13.00 órától az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tornatermében (DVSC bokszterem) elsősorban fiatalok számára rendhagyó pofonpartit rendezünk a régió, sőt, a határon túli tehetséges bunyósok számára.

Az eseményt már 

PÉNTEKEN (december 1.) felvezetjük, illetve megnyitjuk, ugyancsak az Euro középsikola aulájában, ahol egy SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ keretében, illusztris vendégek részvételével Magyarországon egyedülálló kezdeményezésről teszünk bejelentést 17.00 órai kezdettel.. Mindkét esemény sajtónyilvános, valamint bárki számára megtekinthető, s természetesen ingyenes.  

Szeretettel várunk benneteket pénteken a bejelentésen és vasárnap a pofonosztáson is!

A BEJELENTÉS részleteit nem áruljuk el, de Szabó Sándor, a DVSC bokszklub elnöke mellett megtiszteli az eseményt jelenlétével többek között Ifj. Balzsay Károly, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya és Dr. Kovács László, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) szakmai igazgatója, valamint a gimnázium igazgatója, Novákné Kónya Zita és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, a MÖSZ alelnöke is. 

Hétvégi program:

- PÉNTEK (dec. 1.) 17.00: SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

- VASÁRNAP (dec. 3.) 13.00: MIKULÁS KUPA

Helyszín mindkét esetben: Debrecen, Angyalföld tér 7. EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (sajtótájékoztató az aulában, bokszverseny a tornateremben).

Üdvözlettel:

Koppányi Szabolcs sajtóreferens (DVSC Ökölvívó Klub)