Képgaléria a Regionális Bajnokságról

már
04

A március 1-2-én (szombat-vasárnap) megrendezett I. Regionális Bajnokság debreceni eseményeiről készült 9 galériányi fotó. Ezeket bal oldalon a Képgaléria menüben sorban meg lehet nézni vagy az alábbi linkekre kattintva a teljes anyagban.
 

Szerző: Kopi tovább

Rádióinterjúk hétfőn 16.30-tól a régiós boksz kapcsán

már
03

A Magyar Katolikus Rádióban fél öt tájban adják le azt a hétvégén, a Regionális Bajnokság megnyitója előtt készült összevágott hanganyagot, amelyben nyilatkozik a helyi ökölvívásról, illetve magáról a versenyről és a régióról Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, illetve Szabó Ildikó, a régió központ felelős ügyintézője, egyúttal a DVSC bokszklub vezetője (Szabó Sándor elnök mellett).
 

Szerző: Kopi tovább

Regionális Bajnokság 2014 - eredmények (1. nap)

már
01

Március 1-én, szombaton rendeztük az első napját az Észak-Alföldi Tornádó ökölvívó régió bajnokságának, serdülő, junior és ifjúsági korosztályban. 14 párban léptek szorítóba a fiatal versenyzők - folytatás a döntőkkel holnap, vasárnap, délelőtt 10 órától ugyancsak Debrecenben, az Euro szakiskola termében. Előtte Pajna Zoltán, Debrecen alpolgársmestere és Szabó Ildikó, a DVSC klubvezetője nyitotta meg magát az Észak-Alföldi Régió Ökölvívó Központot.

Szerző: Kopi tovább

Államtitkári bejárás, szövetségi kapitányi vizit Debrecenben

feb
27

A DVSC boksztermében február 26-án tartotta a hivatalos bejárást Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről vizitált az elmúlt hetekben felújított csarnokban, illetve szemrevételezte a hozzá tartozó egyéb helyiségeket is. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség részéről Dr. Kovács László szövetségi kapitány is tiszteletét tette Debrecenben ezen eseményen.

Szerző: Kopi tovább

Regionális Ökölvívó Bajnokság és Megnyitó

feb
26

Szombaton (március 1.) fontos eseménynek ad otthont a DVSC bokszterme. Egyfelől 12 órától ünnepélyes megnyitót tartunk az Észak-Alföldi Régió megalakulása kapcsán, amelyre illusztris vendégek is érkeznek. Rögtön ezt követően ismét pofonosztás kezdődik, hiszen szombaton és vasárnap regionális bajnokságon vívnak meg egymással három megye utánpótlás korú bunyósai ugyanitt, az Euro szakiskola termében (Debrecen, Angyalföld tér 7.)
 

Szerző: Kopi tovább

Énekes: érmekkel megrakodva tértek haza régiónk bunyósai

feb
20

Énekes István Emlékverseny zajlott Budapesten: az Észak-Alföldi Tornádó 6 érmet hozott az ifiknek kiírt hagyományos országos viadalról. Debrecen 3, Nyíregyháza 2, míg Hajdúszoboszló 1 éremmel gazdagodott. Maga a régió pedig csapat szinten a legjobbnak bizonyult országosan.
 

Szerző: Kopi tovább

A II. Régiós Pofonpartira még többen neveztek

feb
11

A DVSC sok pofonpartit rendezett már, ez volt azonban a második, amit régióvezetőként tett. A január 25-én, szombaton lezajlott eseményen 38 pár bokszolt, illetve közben - amolyan betétprogramként - az ellenfél nélkül maradó Nagy Tímea, hétszeres magyar bajnokunk egy oldalsó ringben edzőmeccset vívott - fiúkkal.  Bár a mienkkel párhuzamosan zajlott más városban is hasonló viadalsorozat ezen a napon, így néhány klub a reméltek közül nem jött el, mégis, összesen 8 klub mintegy 80 versenyzője érkezett Debrecenbe (ismét nem csupn a régiónkból), köszönjük a részvételt nektek!

Szerző: alfoldadmin tovább

Az első regionális pofonparti (Karácsony-kupa) rögtön sikeres volt

feb
11

2013. december 22-én Debrecenben az Euro szakiskolában (ahol a DVSC edz) rendezték 36 pár részvételével a Karácsony-kupát ami egyben regionális pofonpartiként zajlott, hiszen 10 klubból érkeztek fiatal bunyósok az eseményre. Igaz, nem csak ebből a három megyéből neveztek öklözők, ám ezt természetesen nem bántuk, sőt...

Szerző: alfoldadmin tovább

Oldalak

Feliratkozás Front page feed csatornájára