Vasárnap Debrecenben: vizsga és bunyó

már
31

A szakmai minimumvizsga és utána annak részeként a gyakorlati megvalósítás, vagyis az éles kesztyűzés szerepel ismét a régiós rendezvényünk programjában vasárnap, 13 órától. Várhatóan sokan jönnek el - ráadásul nemcsak a térségből, hanem messzebbről is kaptunk visszajelzéseket -, hiszen következik a diákolimpia, amelyre remek felkészülés lesz ez az utolsó erőpróba a fiatalok számára. Találkozunk hétvégén a DVSC termében! Debrecen, Angyalföld tér 7. Euro Gimnázium.

Szerző: Kopi tovább

Erdei Zsolt meglátogatta a régiónkat

már
24

2017. április 1-én tisztújító közgyűlést tart a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ), amely során jelölt lesz az elnöki posztra Erdei Zsolt amatőr és profi világbajnok ökölvívó is. A kiváló bunyós, valamint az utóbbi években edzőként dolgozó szakember országjárása során Debrecenbe látogatott, ahol az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió központjában, a DVSC boksztermében a pénteki tréninget is megtekintette, sőt, tanácsokat adott a fiataloknak. Előtte a régiós edzőkkel, klubvezetőkkel tartott megbeszélést, amely során az elnöki kandidálása programjáról is beszélt, valamint a jövőbeli elképzeléseiről, terveiről, amelyeket - ha megválasztják - igyekezni fog megvalósítani: a magyar ökölvívás újbóli elemelkedéséért.

Szerző: Kopi tovább

Régiós edzőmeccsek SZOMBATON Debrecenben!

már
10

Szakmai minimumvizsgával egybekötött kesztyűs gyakorlást tart a DVSC bokszklub az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió fiatal versenyzőinek 2017. március 11-én, szombaton 12.00 órától Debrecenben!

Szerző: Kopi tovább

2017 első pofonpartija, hatalmas részvétel mellett

jan
29

Az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió és a DVSC bokszklub 2017-ben először rendezett pofonpartit (Debrecenben). Nagyon kiéhezhettek már a fiatal bunyósok a meccsekre, hiszen összesen 118-an mértek be, s végül 90 sportolónak sikerült is párt találni, vagyis összesen 45 mérkőzést láthatott a szépszámú nagyérdemű. A területi szórás is igen nagy volt (Budapesttől a határon túli Nagyszalontáig), mivel 15 klub  bokszolói harcoltak becsülettel, keményen egymással - lányok és fiúk is. Remek nyitány volt 2017-re, köszönjük mindenkinek a részvételt!
 
Fotók: Koppányi (bővebb képgaléria hétfőn) ELSŐ ADAG KÉP IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Szerző: Kopi tovább

Pofonparti INDUL!

jan
21

2017-ben első alkalommal, január 28-án, szombaton rendezünk Debrecenben Pofonpartit! Versenykiírás alább. Az idei nagyobb versenyekre ismét remek felkészülés lesz a DVSC és az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió által sok éve kitalált Pofonparti sorozat. A Bocskai után ugyanis rögtön kezdődik az Énekes, és azután a többi rangos utánpótlás viadal. Várunk minden nevezőt szeretettel!

Szerző: Kopi tovább

A Bocskain terveink szerint 9 régiós bunyós indulhat

jan
18

Hamarosan, 2017. február 7-12. között (a meccsek 8-11. között zajlanak) rendezik Debrecenben, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban az idei Bocskai emlékversenyt. A férfiak 10 súlycsoportja mellett a hölgyek is rajtengedélyt kapnak idén - 3 olimpiai súlyban. (A fotók 2016-ban készültek a Bocskai megnyitóján - by Koppányi)

Szerző: Kopi tovább

Januárban pofonparti, februárban Bocskai

jan
10

Nemcsak férfiak, ezúttal nők is indulhatnak a 61. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen, amelyre 2017. február 7-12. között kerül sor Debrecenben. A DVSC és az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió január végén pofonpartit rendez (pontos időpont hamarosan) - szintén Debrecenben.

Szerző: Kopi tovább

BÚÉK! A TORNÁDÓ bokszrégió üdvözöl mindenkit!

dec
31

A 2016. ÉV UTOLSÓ NAPJÁN SOK BOLDOGSÁGOT ÉS REMEK KÖVETKEZŐ ESZTENDŐT KÍVÁN AZ ÉSZAK-ALFÖLDI TORNÁDÓ ÖKÖLVÍVÓ RÉGIÓ MINDEN TAGJÁNAK, TÁMOGATÓJÁNAK, VALAMINT A BOKSZ- ÉS SPORTBARÁTOKNAK! REMÉNYTELJESEN VÁRJUK 2017-et!

Szerző: Kopi tovább

Kellemes karácsonyt kíván a Tornádó!

dec
24

Bokszolónak és bokszbarátnak, az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió tagjainak és ellenfeleinknek egyaránt boldog k

Szerző: Kopi tovább

Régiós Mikulás Kupa pofonparti - díjazottak, eredmények

dec
05

A DVSC és az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió szervezésében 2016 esztendejét (bár még egy felnőtt férfi országos bajnokság hátra van) egy remek pofonpartival zártuk régiós szinten. A Mikulás Kupát díjak átadása vezette fel szombaton (december 3-án) kora délután, amely során az évben kiemelkedően szereplő bokszolók, edzők és segítők kaptak elismerést. Szabó Sándor, a DVSC elnöke és Szabó Ildikó, a klub menedzsere, a régió koordinátora adták át ezeket. A DVSC tagjai ezúttal nem kaptak díjakat, hiszen nagyon sokan lettek volna (ők a saját klub évzárójukon kapnak majd december végén). Az ünnepséget 33 párban megrendezett pofonparti követte, amely során lányok és fiúk csaptak össze bemutató jellegű mérkőzéseken, méltóan búcsúztatva 2016-ot.

Szerző: Kopi tovább

Oldalak

Feliratkozás Front page feed csatornájára